Áraink

Szervezői munkám honorálását a szolgáltatók biztosítják. Nincs konzultációs díj, nincs tanácsadói díj, bátran keressenek, segítek. Személyes beszélgetés után ajánlatkészítésem ingyenes.

Több, mint 7 éven keresztül ilyen jutalékos rendszerben dolgoztam, „ingyen” segítve a jegyespárokat. Azért így is elmondhatom, hogy ugyan sok-sok kompromisszum árán, de mindig sikerült az igényeiknek megfelelő szolgáltatókat találnom párjaimnak.

Azt mondják, 7 évente változunk. 2016-ban eljött az én bűvös 7. évem is.

Jegyespárjaim és a magam jó érzése érdekében döntöttem. Nincs több jutalékért kötött kompromisszum. Csak a nagyon jó ár/érték arány számít. Célom, hogy a lehető legjobb áron a lehető legjobb szolgáltatót találni meg nektek, és így szervezni meg a legjobb lagzit Magyarországon.

Beszélgessünk: 8.000,- Ft/alkalom (kb. 2 óra időtartamban)

Bizonytalanok vagytok, sok a kérdésetek, eddig nem kaptatok szakszerű válaszokat?

Üljünk be egy étterembe, kávézóba és beszélgessünk egy hétköznap este 18:00 óra után.

Ti elmondjátok, hogy mit szeretnétek, hogyan képzelitek el az esküvőtöket, én pedig az elmúlt évek során esküvő- és szertartásszervezőként szerzett tapasztalataim alapján elmondom, merre érdemes elindulni, illetve, hogy mindez hogyan valósítható meg.

Ha beszélgetésünk végén úgy döntötök,
hogy segítsek esküvőtök szervezésében,
akkor az alábbi csomagjaim közül választhattok.

  • „Helyszínt keresek” csomag

  • Ft50.000,-
  • Beszélgetésünk, illetve a létszám és költségkeret meghatározásotok alapján megkeresem nektek a tökéletes helyszínt.

    • 5 db helyszín ajánlása
    • Helyszíneket összehasonlító táblázat készítése
    • a 3 legszimpatikusabb helyszín felkeresése veletek
      (vidéki helyszín esetén kiszállási díj alkalmanként 80 Ft/km oda-vissza
    • vagy ingyenes, ha a jegyespár hoz-visz),
    • helyszín adottságainak megfelelő dekorációs javaslatok
    • helyszín sematikus alaprajz készítése dekorációhoz
    • elrendezés ötletek készítése
    • ajándék: meghívó idézetek és szövegminták

  • „Szolgáltatót keresek” csomag

  • Ft80.000,-
  • Beszélgetésünk, illetve az általatok meghatározott árak és egyéb kívánalmak alapján megkeresem azokat a szolgáltatókat, akikkel tökéletes lesz életetek legszebb napja.

    • a kívánt szolgáltatók ajánlása, közvetítése (szolgáltatásonként min. 2-3, max. 5 db)
      (fotós, videós, vőfély vagy ceremóniamester, zenekar vagy DJ, cukrász, sminkes, fodrász, dekoratőr, virágkötő, esküvői ruhaszalon)
    • találkozók egyeztetése a kinézett szolgáltatókkal
    • végleges helyszín bejárása igény szerint, de max. 4 alkalommal,
    • ebből 1 alkalommal a dekoráció egyeztetése dekoratőrrel együtt
      (vidéki helyszín esetén kiszállási díj alkalmanként 80 Ft/km oda-vissza
      vagy ingyenes, ha a jegyespár hoz-visz),
    • személyes konzultáció egyeztetett időpontban (hétfőtől-csütörtökig 18:00 órától)
    • telefonos vagy e-mail-es tanácsadás (hétfőtől-csütörtökig 11:00-17:00 között)
    • Esküvői költség kalkuláció készítése
    • forgatókönyv összeállítása és eljuttatása a szolgáltatóknak
    • Ajándék: meghívó idézetek és szövegminták, esküvői játékok listája

  • „Jó lagzi” csomag, a „Helyszínt keresek” + „Szolgáltatót keresek” együtt kedvezményesen: 110.000,- Ft

  • „Nagy Nap” csomag

  • Ft90.000,-
  • Mindent megszerveztetek, viszont szeretnétek az esküvőtök napján csak egymással és a vendégeitekkel foglalkozni? Szeretnétek, ha aznap asszisztensemmel átvállalnánk helyettetek a háziasszonyi teendőket? A Nagy Nap csomag nektek szól.

    • 10-14 nappal az esküvő előtt 1 alkalommal helyszínbejárás a jegyespárral (vidéki helyszín esetén kiszállási díj alkalmanként 80 Ft/km oda-vissza vagy ingyenes, ha a jegyespár hoz-visz),
    • 10-14 nappal az esküvő előtt az esküvői forgatókönyv összeállítását a jegyespárral és esetleg a vőféllyel/ceremóniamesterrel együtt
    • 3-5 nappal az esküvő előtt a végleges forgatókönyv eljuttatását minden érintettnek (fotós, videós, étterem stb.),
    • az esküvő napján asszisztensemmel együtt ketten felügyeljük a helyszínek, események, résztvevő szolgáltatók, éttermi személyzet munkáját, segítjük a vendégek informálását, zavartalan szórakozását az egyeztetett forgatókönyv alapján, mindezt kb. 20 óra időtartamban, a dekoráció kezdetétől, kb. aznap reggel 10 órától, a dekoráció bontásáig kb. másnap hajnali 6 óráig. (Munkánk nem terjed ki a vőfélyi, ceremóniamesteri teendőkre, a vendégek szórakoztatására.)
    • az ültetési rend pontos betartásának, az ültető kártyák kihelyezésének felügyeletét,
    • a pár helyett /előre átvéve az ehhez szükséges pénzt/ aznap éjjel a számlák kiegyenlítését, az esküvő másnapján a tortaállvány és egyéb bérelt eszközök visszajuttatását.
    • Ajándék: meghívó idézetek és szövegminták, esküvői játékok listája, köszönetajándék ötletek

  • „Legeslegjobb lagzi” csomag

  • Ft250.000,-
  • „Legjobb lagzi csomag” + az alábbiak:

    • Különleges helyszínek és szolgáltatások ajánlása (exkluzív kastélyok, hotelek, egyedi design bútorok, sztárfellépők, fényfestés, lézershow, divattervezők, stylistok, tolmács stb.)
    • Az esküvő tematikájának, arculatának összefogása, a választott dekoratőrrel és egyéb szolgáltatókkal együtt annak megtervezése, összehangolása
    • Esküvői tennivalók lista készítése, benne részletesen lebontva az esküvővel kapcsolatos teendők
    • Egyéb adminisztratív feladatok: pl. szállásfoglalás koordinálása, iratok fordíttatása stb.

  • „Legjobb lagzi” csomag, a „Helyszínt keresek” + „Szolgáltatót keresek” + „Nagy nap” együtt kedvezményesen: 170.000,- Ft

Kétnyelvű esküvő esetén tolmácsolási, fordítási munkákra kérjed egyedi árajánlatomat.
Vállalt nyelvek: angol, német, olasz, orosz

Fenti árak az ÁFA-t tartalmazzák.

error: Védett tartalom!!! CopyRight © legjobblagzi.hu